A VILÁGVEVŐ 2004. május 1-jei műsorának tartalmából:

Az áruszállító teherhajók tisztje, kapitánya nem találja túlságosan romantikusnak a két kikötői rakodás közti "hajókázást", mégha a szárazföldi élményeket és beszélgetéseit a ghánai matrózokkal - léleképítő tapasztalatként éli is meg. Székely István olyan ember, aki bár soha nem felejti el, hogy honnan indult, igyekszik mindent a helyén értékelni és úgy összehasonlítani, hogy annak eredménye ne feltétlenül egy örökölt értékrangsort tükrözzön… Takács András mutatja be.

Északról, Délről, Keletről és Nyugatról - a Karib-tenger határolja. Területe 135 négyzetkilométer. Vieques. A 17. században hírhedt színhelye volt a kalózharcoknak.Világítótornyát 1893-ban építették, Párizsból származó reflektora 25 kilométerig láthatóvá teszi: ott egy sziget - kerülni kell… A 2003. évben történelmébe örökre bevésték: területe több, mint 60 év után megszűnt az amerikai hadsereg kiképző bázisa, bombázó terepe lenni. Kulcsár István mára aktualizált emlékei.

Kelet Afrika több, mint szafari. Az album címe tiltakozás. Hogy tudjuk: ott a mélyben, a törzseknél, a kunyhók közt másról szól az élet. A szerző, Lóránt Attila megnézte, kicsit megtapasztalta, megörökítette és ment, megy tovább. Hogy több dologról is megmutassa, nem az, aminek hisszük. A könyv és ami megszülte: aggódás is egyben, nem az utolsó foto-sorozatok egyike készült-e ott el? Az önkifejezés és közlés eszközéül a fényképező masinát szívesebben választó - halk szavú - fiatalembert Cservenka Ferenc kereste fel.

Egy karikaturista művészetének teljes kibontakozásához környezetként nem egy arab országot képzelnénk el a legideálisabbnak. De akkor, amikor a bécsi Művészeti Akadémia elvégzése után Bundics Abdallah Erzsébet Kairóba indult - egy életre - ez nem volt szempont. Ma is szereti az iróniát, a fonákjáról nézni a dolgokat, mégis Egyiptom valahogy inkább a "nagy igazságok" kimondására késztette. Farkas Cintia egyiptológus, amikor legutóbb kint járt, magnót is vitt magával, hogy ismerkedésének a művésznővel - mi is fültanúi lehessünk…

Az új státusú Magyarország további helykeresésének stációira írt jegyzetben Győri László a megváltozott valóságot használja alapul ahhoz, hogy attól olykor-olykor elrugaszkodjon. Teszi ezt Örkény István segítségével, látomásának felidézésével…

A teljes műsor meghallgatható: A 2004. május 1-jei műsor - RealAudioban A 2004. május 1-jei műsor - Windows Media Audioban

A meghallgatáshoz szükséges programok letölthetők a Formátum oldalról.