Világvevő - 2000. október 7.

Pásztor Zoltán

A magyarabok földjén

Magyarabok. Sokan még az elnevezéssel sincsenek tisztában, hiszen hajlamosak arra, hogy a szót a magyar és az arab összetételből rakják össze. Az igazság a dologban az, hogy magyarab azt jelenti, hogy magyar törzs, hiszen a helyi nyelvben az "ab" végződés a törzset, a nemzetséget jelöli. Szóval, magyar törzs.

Aniba - muszlim asszonyok piacról jövetElőször még 1991-ben hallottam ezt a szót, amikor az arab szakon egyik tanárom mesélt róluk. Ő Kairóban találkozott magát magyaraboknak tartó fiatalokkal, akik jórészt Dél-Egyiptomban, illetve kisebb számban Észak-Szudánban élnek. Hozzátette még, hogy a magyarab Mohamed "bácsi" eredetükre nézve a tudományos magyarázat várat magára, mint ahogy egyébként mind a mai napig ez a helyzet. Igaz, többen írtak már róluk, például a legendás Afrika-kutató, Gróf Almásy László, aki Vadi-Haifában találkozott magyarabokkal. Ez járt az eszemben nekem is, amikor nemrégiben elvetődtem az  egyiptomi Kom Ombo városába. Nos, ez így még nem mond túl sokat, de ha azt mondom, hogy Asszuán mellett töltöttem néhány napot, akkor biztosan többen a fejükhöz kapnak. Ha pedig már ott jártam, elhatároztam, hogy elmegyek a magyarab falvakba is.

A legnagyobb problémát először is egy taxi megszerzése jelentette. Egyiptomban ugyanis a fundamentalista veszély miatt a nagyvárosokon kívül csak iránytaxik és buszok közlekednek a települések között. Azok is általában a reggeli órákban, és  furcsa, hogy biztonsági okokból egyszerre indulnak. Konvojokban közlekednek. Szóval, ha valaki Kom Ombóból egy magyarab faluba szeretne menni, mondjuk délután, akkor nem biztos, hogy aznap kap szabad járművet. Én is megkérdeztem legalább tíz sofőrt, de mindenki hevesen rázta a fejét és azt mondogatta: surta, surta, azaz rendőrség, rendőrség. Ha elkapja őket a rendőr, akkor alaposan megbünteti őket. Végül azután győzött a pénz, no és a szerencse, hiszen egy fekete taxist találtam. Kezébe nyomtam néhány egyiptomi fontot, és már robogtunk is.

Kom Ombótól 40 kilométer Aniba, ez a néhányszáz fős település. Úgy mint magyarabok, ezen a vidéken már mindenki tud róluk, éljen Kom  Ombóban, Asszuánban vagy a környező településeken. Tudják, hogy ezek az emberek mások, mint az itt élő arabok. Azt tartják magukról, hogy 1517-ben érkeztek őseik a mai Aniba főterén játszó nubiai gyerekegyiptomi-szudáni határhoz, hiszen ez a terület akkor az Oszmán Birodalomhoz tartozott, és a szultán határőrző katonaként telepítette be őket. Nos, hát Aniba városa. Ali, a sofőr, amint megálltunk a település egyetlen kávézója előtt, másszálámát, azaz "Isten veled"-et mondott, és már el is tűnt, széles porcsíkot hagyva maga után. Én meg mit tehettem, bementem a kávézóba, bemutatkoztam, mondtam, hogy Magyarországról jöttem, és magyarabokat keresek.  A vízipipát szívó és kávét szürcsölgető emberek azt mondták, várjam meg Mr. Hamzát, aki nemsokára jön, hiszen így kora délután mindig beugrik a közösségi helyre. Mit tehettem, a pipát kihagytam, de egy kávét azért kértem. Eltelt néhány perc, megjelent egy fiú, Mohamed, és azt mondta, majd ő elkísér Hamzához. Elindultunk. A kávéház mellett rögtön találkoztunk egy asszonnyal, aki igencsak megnézett. Gondolom európai ritkán vetődik el ide a turistaparadicsomnak egyáltalán nem nevezhető Anibába. Angolul nem beszélt, és gyengécske arab tudásomat sem értékelte, de a fiú rögtön elkezdett beszélgetni vele. Núbiai nyelven szóltak egymáshoz, és egy szót értettem a diskurzusból: magyarab. No, megdobbant a hölgy szíve is. Magyarab? Magyarab - mutatott magára. Magyar - mondtam én magamra mutatva, szégyenlősen elhagyva az "ab" végződést. Jól megnéztem magamnak, de nem vettem benne észre a nyírségi székely településen lakó rokonaim arcvonásait. No, sebaj. A házában bemutatta a hófehér fogsorú férjét és két gyerekét is. Magyarab - mutatott mindegyikre. Tíz perc múlva két újabb nő érkezett, akik - mondanom sem kell - szintén magyarabok voltak. Én közben Mr. Hamza nevét emlegettem. Hát igen, mondták, ő tud angolul, vele meg lehet beszélni a rokoni kérdéseket. A hölgyeknél teát ittam, majd elindultunk Hamza felé. Két ház mellett tudtunk csak elhaladni, itt ismét bementünk valahová. Kávét ittunk vendéglátómnál, aztán tovább mentünk. 50 méter után egy másik házba kalauzoltak bennünket. Itt is Ima után Aniba mecseténélrokonok voltak, akik már készítették a dadzsadzsat, azaz a sült csirkét. Hamza még sehol.

Délután 5 óra már, és mi még csak hat házat haladtunk kiindulópontunkhoz képest előre. Mindjárt megyünk Hamzához, csak  egyél - magyarázták, legalábbis ezt vettem ki a szavaikból. Nem húzom tovább az idegeiket, este kilenc óráig 11 magyarab családot kerestem fel, ittam több tucat kispohárnyi teát vagy kávét, sőt kólát is; ettem birkát, csirkét, zöldséget, amikor kiderült, hogy Hamza nincs is otthon. Elutazott Kom Ombóba. Akkorra már az egész falu tudott rólam. Jöttek fiatalok is, akik beszéltek Nyugat-európai nyelveket. Ha már így alakult és estére is ott maradtam, nosza invitáltak a 12. helyre. Aludjak ott, talán Hamza is megérkezik holnapra. Sok lehetőség nem volt, elfogadtam a meghívást. Tíz óra tájban Mohameddel és Alival, a két rokonszenves fiúval sétálgattam a falu főterén. Ne értsék félre a helyzetet, az araboknál ez a szokás. Mohamed jobbról karolt belém, Ali pedig balról. Így sétálgattunk oda és vissza az egyetlen kávéház előtt. Mohamed tudott arról, hogy hét évvel ezelőtt a Magyarok Világszövetségének kongresszusára innen a közeli faluból ment el egyik képviselőjük, hogy megismertesse a magyarokkal távolba szakadt rokonaikat. Akkor sokan felbuzdultak, de tudományos kutatócsoport azóta sem érkezett a helyszínre. Pedig jó volna pontot tenni a dologra - űzte tovább a szót Ali, hiszen nézd meg, egészen mások vagyunk, mint az arabok. Valóban.

Jóval fehérebb bőrű, európaibb vonásokkal rendelkező emberekről van szó, de hát ez még nem sok mindent bizonyít. Mohamed közben kérdésekkel halmozott el. Milyen az ország, Magyarország? Milyen a főváros? Vannak-e tevék? Hányan élünk ott, és vannak-e szórakozóhelyek? Ő még Kairóban sem volt, de bármikor kész elindulni Magyarországra. Kérdezem tőle, van-e útlevele, tud-e vízumot szerezni? - de ez a kérdés értetlenségbe ütközött. Látszik, hogy nem tudják, miről van szó. Közben Ali szemében könnyekkel mondja, hogy ő a szívében magyarnak érzi magát. A helyzet túl giccses, mégis megható. Visszasétálunk házigazdámhoz, majd jön az éjszaka. Másnap ismét megittam több liternyi teát, ettem egy baromfiudvarnyi csirkecombot, de Hamza még most sem jött. Harmadik nap reggel, amikor az aznapi egyetlen járatra várok a kávéház előtt, odarohan hozzám Mohamed, ad egy telefonszámot és kér, ha valamit kiderítenek a tudósaink, neki szóljak először a hírről, elvégre lehet, hogy távoli unokatestvérek vagyunk?

Egyiptom térképe - Yahoo travel

Vissza